Alfa-blokkolók és retrográd ejakuláció: mit mutatnak a vizsgálatok – és van tudományos vita is a mechanizmusról

Az uroszelektív tamszulozin hatása ellazítja a hólyagnyak simaizmainak feszülését, ezáltal csökkentve a nyomást a verumontanumhoz (az ondóvezeték-nyílás anatómiai pontjához) proximálisan, ami retrográd ejakulációhoz vezet. Ejakuláció során a hólyagnyaknak normál esetben szorosan záródnia kell, hogy a folyadék ne kerülhessen véletlenül a húgyhólyagba.

Ez azt jelenti, hogy a klasszikus magyarázat szerint az alfa-blokkoló „kinyitja” azt a záró szelepet, aminek normál esetben zárva kellene maradnia ejakuláció közben – emiatt az ondó, ahelyett hogy kifelé távozna, visszafolyik a hólyagba.

Az Amerikai Urológiai Társaság (AUA) BPH-irányelv panelének adatai szerint a tamszulozinnal kezeltek körében az ejakulációs zavar mediánincidenciája 10%. Egy nyílt elrendezésű, hosszabb utánkövetéses (77-104 hetes) vizsgálatban az abnormális ejakuláció előfordulása 30% volt.

Ez azt jelenti, hogy a kezelés időtartama befolyásolhatja a mellékhatás előfordulási gyakoriságát – minél tovább szedi valaki a gyógyszert, annál nagyobb eséllyel jelentkezik ejakulációs zavar, ami fontos, gyakorlati szempont a hosszú távú kezelést tervezők számára.

Ezt az elméletet azonban megkérdőjelezte egy kettős vak, randomizált, kontrollos vizsgálat (RCT), ami nem talált spermiumot a tamszulozinnal kezelt férfiak posztejakulációs vizeletében. Egy klinikai vizsgálatban 10, anejakulációval küzdő beteg poszt-koitális vizeletét vizsgálva 6 betegnél találtak spermiumot, 4 betegnél viszont nem.

Ez azt jelenti, hogy a „retrográd ejakuláció” fogalma – miszerint az ondó egyszerűen visszafolyik a hólyagba – nem magyarázza meg minden esetben a tüneteket. Egyes kutatók szerint az alfa-blokkoló inkább az ondóvezető kóros, megnövekedett összehúzódását okozhatja, ami zavarja a spermium előrehaladását és kiürülését, nem pusztán a hólyagnyak „nyitva maradását”.

Az alfuzozin szelektivitása az alfa-1A receptor altípusra az alfa-1B receptor altípushoz képest jóval alacsonyabbnak becsült, mint a tamszulozinnál (0,31:1, szemben a tamszulozin 15,8:1 arányával). A klinikai irodalom áttekintése nagyobb ejakulációs zavar-előfordulást mutat tamszulozin, mint alfuzozin használatakor.

Ez azt jelenti, hogy a tamszulozin magasabb alfa-1A-szelektivitása – ami a prosztata-tünetek kezelésében előnyt jelent – egyúttal magasabb ejakulációs zavar-kockázattal is jár, mivel az alfa-1A receptorok sűrűn előfordulnak az ondóvezetőben és ondóhólyagokban is, nem csak a prosztatában.

A hatás dózisfüggő, és a gyógyszer abbahagyásakor általában visszafordítható.

Ez azt jelenti, hogy bár a mellékhatás kellemetlen és gyakori lehet, ez nem jelent tartós vagy visszafordíthatatlan károsodást – a legtöbb esetben, ha a tünet zavaró, a gyógyszer típusának váltása vagy dózisának módosítása orvosi felügyelettel megoldást jelenthet.