Ki írja valójában az üzeneteket? A „ghost-chatting” jelensége

Egy OFM-ügynökség alapítója szerint az alkotók bevételük 50-60%-át üzenetküldésen keresztül szerezhetik – előfizetők fizetnek a csevegésért vagy tartalom felfedéséért, és nagyobb borravalók adására ösztönzik őket. Sok alkotó számára azonban ez a folyamat túl időigényes ahhoz, hogy maguk vállalják – itt lépnek be az ügynökségek.

A struktúra jellemzően rétegzett: vannak fiókmenedzserek, akik 10-15 alkotóért felelnek, alattuk pedig chatterek és közösségimédia-csapatok dolgoznak. Ezek a chatterek – névtelen munkások, akiket kifejezetten arra béreltek fel, hogy üzeneteket ghostwriteljenek, és intim kapcsolatot építsenek ki mit sem sejtő fanokkal – gyakran hosszú műszakokban dolgoznak, több alkotó „hangját” is felváltva használva.

A jelenség egy ideig a nyilvánosság elől rejtve maradt, de egyre több menedzsmentcég kerül napvilágra – például az Unruly Management nevű ügynökséget nyilvánosan „buktatták le” azzal a váddal, hogy top alkotók OnlyFans DM-jeit ghostwritelte. Az ilyen cégek szolgáltatásait gyakran szándékosan homályosan írják le – „0-24 órás OnlyFans-szolgáltatásokként” vagy „sasszemű felügyeletként” hirdetik magukat, anélkül hogy nyíltan kimondanák, mit is csinálnak valójában.

Ez a homályosság nem véletlen – a gyakorlat lényegében az előfizetők tudatos megtévesztésén alapul, ezért a cégek jogi és reputációs okokból is kerülik az egyértelmű megfogalmazást.

A ghost-chatting jelensége már konkrét jogi eljárásokhoz is vezetett – egy beszámoló szerint az egyik per felperese gyanút fogott, amikor eltéréseket vett észre a chat-beszélgetéseiben, és rájött: reálisan hogyan is tudna egyetlen nő valóban interakcióba lépni több ezer rajongójával egyszerre, folyamatosan?

Ez a matematikai/logikai felismerés – hogy egyetlen ember fizikailag képtelen lenne ennyi, látszólag személyre szabott beszélgetést egyszerre folytatni – gyakran az első jel, ami felkelti a gyanakvó fanok figyelmét, és vezet ahhoz, hogy megkérdőjelezzék, valójában kivel is „beszélgetnek”.

A leleplezés gyakran apró következetlenségekből indul: eltérő írásstílus, olyan válaszidők, amik nem illenek az alkotó ismert napi rutinjához, vagy olyan részletek, amikről az alkotó „elfelejtkezik”, amiket korábban állítólag maga mondott. Ezek a finom jelek fokozatosan gyanút ébreszthetnek azoknál az előfizetőknél, akik hosszabb ideje, rendszeresen kommunikálnak egy adott alkotóval.

Fontos hangsúlyozni: ez nem minden alkotóra és minden fiókra igaz – sok kisebb, kevésbé forgalmas fiókot valóban maga az alkotó kezel. A ghost-chatting elsősorban a nagyobb, magas forgalmú, professzionálisan menedzselt fiókoknál jellemző, ahol az üzenetmennyiség egyszerűen meghaladja, amit egyetlen ember kezelni tudna.

A ghost-chatting körüli etikai vita összetett. Egy korábbi alkotó szerint az OnlyFans problémája részben az, hogy a platform valójában nem is (csak) pornográfiát árul – inkább a hírességhez való közelséget és egyfajta „barátnő-élményt” ígér, ami elmossa a határt a magányos, sebezhető emberekkel való etikus interakció és a kihasználás között.

A kérdés, amit sok kritikus felvet: ha a fan még mindig egy valós személlyel (a chatterrel) beszélget, és még mindig valós tartalmat lát (és élvez), tényleg olyan súlyos etikai problémáról van-e szó? Vagy ez már önmagában is egyfajta csalás, mert az alapvető feltételezés – hogy közvetlenül az alkotóval kommunikál – hamis?

Ahogy korábbi cikkünkben a „barátnő-élmény” pszichológiájáról írtunk, ez a szakadék a vásárolt érzés és a mögöttes valóság között az, ami az egész jelenséget ennyire pszichológiailag összetetté teszi – és a ghost-chatting csak még egy réteget ad ehhez a komplexitáshoz.