Tesztoszteron a női szexualitásban: az elfeledett androgén, aminek van hivatalos, 10+ orvosi társaság által jóváhagyott nemzetközi irányelve

A Nemzetközi Nő Szexuális Egészség Társaság (ISSWSH) egy multidiszciplináris szakértői testületet nevezett ki, akik átfogó irodalmi áttekintést végeztek az eredeti kutatásokról, metaanalízisekről, áttekintő tanulmányokról és konszenzus-irányelvekről a nők tesztoszteron-használatával kapcsolatban. A konszenzust módosított Delphi-módszerrel érték el.

Ez azt jelenti, hogy ez nem egyetlen kutatócsoport véleménye, hanem egy tudatosan, szigorú módszertannal (Delphi-módszer, szisztematikus irodalmi áttekintés) kialakított, szélesen elfogadott szakmai konszenzus – ez az egyik legmagasabb szintű bizonyíték-kategória az orvostudományban.

Az ajánlások vak, placebo-/összehasonlító-kontrollos, legalább 12 hetes randomizált klinikai vizsgálatok (RCT) eredményein alapulnak. Egy 2019-es, a Lancet Diabetes & Endocrinology-ban publikált szisztematikus áttekintés és metaanalízis is megerősítette a tesztoszteronterápia biztonságosságát és hatékonyságát nőknél.

Ez azt jelenti, hogy a bizonyíték nem elszigetelt, kisebb vizsgálatokból, hanem több, szigorú módszertannal (vakolt, kontrollos, minimum 12 hetes) végzett RCT összesített elemzéséből származik – ez tudományosan az egyik legerősebb bizonyíték-típus, amit ebben a teljes sorozatban láttunk.

Bár a Globális Konszenzus Nyilatkozat kizárólag posztmenopauzális nőknek javasolja a tesztoszteronterápiát, korlátozott adatok támogatják a használatot késői reproduktív korú, premenopauzális nőknél is. A rendszertranszdermális tesztoszteron azoknak a HSDD-vel élő nőknek javasolt, akiknél a probléma nem elsősorban módosítható tényezőkkel vagy komorbiditásokkal (pl. kapcsolati vagy mentális egészségi problémákkal) függ össze.

Egyértelműen kimondja: „jelenleg a rendelkezésre álló bizonyíték nem támasztja alá a tesztoszteron használatát semmilyen más tünetre vagy egészségi állapotra vonatkozóan” – kizárólag a HSDD-re.

Ez azt jelenti, hogy a tesztoszteronterápia nem egy általános „energia- vagy hangulatjavító” kezelés nőknek – kifejezetten, szűken a HSDD-re korlátozott, jóváhagyott indikáció, és csak akkor javasolt, ha a vágycsökkenést nem elsősorban kapcsolati vagy pszichés problémák okozzák.

Mivel egyetlen nemzeti szabályozó hatóság sem hagyott jóvá kifejezetten női tesztoszteron-készítményt, a férfi formulációk körültekintően, női dózisban alkalmazhatók – de a vér-tesztoszteronkoncentrációt rendszeresen monitorozni kell.

Ez azt jelenti, hogy bár a bizonyíték szilárd, a gyakorlati alkalmazás jelenleg „off-label” (nem hivatalosan jóváhagyott indikációra), férfi készítmények óvatos, orvos által felügyelt adagolásával történik – ez egy fontos, gyakorlati korlátozás, amit a konszenzus-nyilatkozat maga is szorgalmaz megoldani, kifejezetten nőknek szánt, engedélyezett készítmények kifejlesztésével.

Bár a tesztoszteront gyakran „férfi hormonként” gondolják el, a nők egész életükben természetesen termelnek tesztoszteront. A tesztoszteron hozzájárul a szexuális motivációhoz, izgalomhoz, önbizalomhoz és vágyhoz. Ahogy a nők átmennek a terhességen, szülés utáni felépülésen, perimenopauzán és menopauzán, a tesztoszteronszint fokozatosan csökken, ahogy az ösztrogén és progeszteron is.

Ez azt jelenti, hogy a tesztoszteron nem egy „idegen” hormon, amit „hozzáadunk” a női szervezethez – egy már eleve jelenlévő, természetes hormon, aminek szintje az életkorral és bizonyos élettani eseményekkel (pl. petefészek-eltávolítás) csökkenhet, és ennek pótlása ezért egy fiziológiai szint helyreállítását célozza, nem egy „idegen” hatás elérését.

A biztonsági adatok szerint nincsenek súlyos mellékhatások a fiziológiás tesztoszteron-használatnál, de a hosszú távú biztonságosság még nem megalapozott. A kezelés megkezdése előtt a klinikusoknak tájékozott beleegyezést kell biztosítaniuk, közös döntéshozatallal.

Ez azt jelenti, hogy még ennél a szigorúan bizonyított kezelésnél is fontos az óvatosság – a rövid távú biztonságosság jó, de a hosszú távú adatok hiánya azt jelenti, hogy a kezelést mindig orvosi felügyelet mellett, tájékozott beleegyezéssel és rendszeres monitorozással kell végezni, nem önkezelésként.