Csökkent libidó nőknél: mit érdemes tudni?

A HSDD (hypoactive sexual desire disorder, azaz hipoaktív szexuális vágyzavar) egy régóta használt orvosi kategória, amit tartós vagy visszatérő, hiányzó vagy csökkent szexuális vágyként és fantáziaként definiáltak, jelentős szorongással vagy kapcsolati nehézséggel társulva.

2013-ban, a DSM-5 (a mentális zavarok diagnosztikai kézikönyvének 5. kiadása) megjelenésekor a HSDD-t és a női szexuális izgalmi zavart (FSAD) egyetlen, összevont kategóriába, a női szexuális érdeklődési/izgalmi zavarba (FSIAD) olvasztották össze.

Ez az átnevezés a mai napig vitatott a szakértők körében – egyes nemzetközi szakmai szervezetek (pl. az ISSWSH) továbbra is önálló diagnosztikai kategóriaként kezelik a HSDD-t, mert úgy vélik, ez jobban tükrözi a klinikai tapasztalatot.

A DSM-5 szerint a diagnózishoz a szexuális érdeklődés/izgalom hiányának vagy jelentős csökkenésének legalább 6 hónapig kell fennállnia, és legalább 3 tünetnek egyidejűleg jelen kell lennie a következők közül: csökkent érdeklődés a szexuális aktivitás iránt, csökkent szexuális/erotikus gondolatok vagy fantáziák, a szexuális aktivitás kezdeményezésének hiánya vagy a partner kezdeményezésére adott csökkent válaszkészség, csökkent élvezet a szexuális aktivitás során, és csökkent válaszkészség szexuális ingerekre.

Fontos: ezeknek a tüneteknek klinikailag jelentős szorongást vagy interperszonális nehézséget kell okozniuk – ez a kritérium különbözteti meg a diagnosztizálható állapotot az egyszerű, nem zavaró alacsony vágytól.

A „distressz” (személyes szorongás vagy zavaró érzés) a diagnózis központi eleme – enélkül, önmagában az alacsony vágy nem tekinthető orvosi problémának.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki eleve alacsonyabb szexuális vággyal él, és ezzel elégedett, nincs „hibás” vagy „kezelendő” állapotban – a széles körű, egyéni variáció a vágy intenzitásában önmagában normális.

A probléma akkor merül fel, amikor a csökkenés a saját, korábbi alapállapothoz képest jelentős, és ez a személy számára (vagy a kapcsolatában) frusztrációt, szomorúságot vagy feszültséget okoz.

Érdekes mintázat, hogy a gyakoriság az 45-65 éves korosztályban a legmagasabb – ez egybeesik a perimenopauza és a menopauza időszakával, ami arra utal, hogy a hormonális változásoknak fontos szerepük lehet.

Más forrás szerint a premenopauzális nők körében a HSDD előfordulási gyakorisága akár 28%-ig is terjedhet – ez a szám módszertani eltérésekből (pl. a „distressz” kritérium eltérő alkalmazásából) is adódhat.

A társadalmi és kulturális akadályok, a szégyenérzet, és az egészségügyi szolgáltatók körében is jelen lévő, korlátozott ismeretek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy sok nő nem kap diagnózist vagy megfelelő kezelést.

Sok nő egyszerűen nem beszél erről az orvosával, mert kínosnak érzi a témát, vagy azt gondolja, hogy „ez csak vele van így” – miközben ez egy jól dokumentált, kezelhető állapot lehet.

Az orvosok részéről is gyakori a korlátozott képzés ezen a területen – a női szexuális egészség témaköre történelmileg kevesebb figyelmet kapott az orvosi oktatásban, mint a férfi szexuális egészség.

A szexuális vágy természetes módon ingadozik – a menstruációs ciklus, a stressz szintje, az alvás minősége és számos más tényező befolyásolhatja rövid távon, anélkül hogy ez bármilyen „rendellenességet” jelentene.

A DSM-5 kritériuma szerint a tüneteknek legalább 6 hónapig kell fennállniuk ahhoz, hogy klinikailag relevánsnak tekintsük – ez segít megkülönböztetni az átmeneti, helyzetfüggő ingadozást a tartósabb, kezelést igénylő állapottól.

A „szerzett” (acquired) forma azt jelenti, hogy a nő korábban normálisnak érzett szexuális vággyal rendelkezett, ami később, valamilyen ok miatt (hormonális változás, életesemény, gyógyszer) csökkent.

Az „élethosszig tartó” (lifelong) forma esetén a személy már a szexuálisan aktív élete kezdete óta alacsonyabb vágyat tapasztal – ez egy eltérő, gyakran más okokra visszavezethető mintázat.

Ez a megkülönböztetés fontos, mert segít az orvosnak abban, hogy célzottabban keresse a lehetséges okokat és a megfelelő kezelési irányt.

Az „általános” (generalized) forma minden helyzetben és minden partnerrel fennáll – ez gyakrabban utal hormonális, élettani vagy általánosabb pszichés okra.

A „helyzetfüggő” (situational) forma csak bizonyos körülmények között (pl. egy adott partnerrel, egy adott kapcsolati kontextusban) jelentkezik – ez gyakrabban utal kapcsolati vagy specifikus pszichés tényezőkre.

• Ne tekintsd automatikusan „problémának” az alacsony vágyat, ha ez nem okoz neked szorongást – a széles körű variáció normális.
• Ha a csökkenés új keletű, tartós (6 hónapnál hosszabb), és zavar téged, ez jó ok arra, hogy orvossal beszélj róla.
• Ne szégyelld a témát – ez egy gyakori, jól dokumentált, kezelhető állapot lehet, nem „hiba” benned.
• Gondold át, hogy általános (minden helyzetben) vagy helyzetfüggő (csak bizonyos körülmények között) a csökkenés – ez segíthet az ok azonosításában.
• Ha bizonytalan vagy, hogy ez orvosi kivizsgálást igényel-e, egy nőgyógyász vagy szexuálterapeuta segíthet ebben eldönteni.